Mentorpárjaink mondták
Szilvia (Mentee): „A mentor programra való jelentkezésem egyik motivációja az volt, hogy megtudjam, mi az a következő szint, amit szakmailag elérhetek a karrieremben. A mentor - mentee beosztás nagyon el lett találva, Viktor az első perctől kezdve ráhangolódott a kérdéseimre és rengeteg témát segített átbeszélni, minden találkozás alkalmával izgalmas kérdésekkel és tanácsokkal látott el. Központi téma volt a változásmenedzsment és annak kiderítése, hogy milyen irányban látom a jövőmet, és mit tudok tenni azért, hogy terveim megvalósuljanak“
Viktor (Mentor): „A mentoring program megerősített abban, hogy míg a vezetői dilemmák iparágtól, kortól és nemtől teljesen függetlenek, a megküzdési stratégiáink különbözőek lehetnek. Reményeim szerint már most sikerült Szilvinek egy olyan eszköztárat és új perspektívákat mutatni, amelyek segítségével könnyebben veszi majd a jövőbeni akadályokat.”
Anna (Mentee): „A mentorprogram nekem nagyon sokat ad, többek között biztonságot, mert hiteles szakemberhez forulhatok aki segít a megértésben, és lendületet, mert úgy érzem minden beszélgetés közelebb visz a céljaimhoz“
Attila (Mentor): „Már korábban is tudtam, de most már meg vagyok győződve arról, hogy a "tanítás" által magunk is sokat tanulhatunk és fejlődhetünk. A generációk nem különböznek egymástól annyira, mint hisszük. Csak különböző életszakaszokban vannak“
Diána (mentee): "Szerintem az a legjobb abban, hogy Darja a mentorom, hogy olyasvalakivel beszélhetek, akit érdekelnek a gondolataim, elképzeléseim és a nagy ötletem. Óriási tapasztalattal, földhözragadtan és reálisan áll mellettem, és arra bátorít, hogy megfelelő hozzáállással küzdjek az álmaimért. Ha csak arról szólna, hogy segítsen nekem megtenni a következő szükséges lépést, kevésbé érdekelne."
Daria (mentor): "Rendkívül fontos számomra, hogy időt fektessek a mentorálásba. Pályafutásom során rengeteg támogatást kaptam több mentortól, és ezt szeretném visszaadni. Dianával dolgozni nemcsak öröm számomra, hanem megtiszteltetés is. Én is tanulhatok tőle. Ez az egyik legmotiválóbb aspektusa a mentorálásnak számomra."
Brenda (mentee): "Marietól, az üzleti élet és a társadalom elismert, figyelemre méltó személyiségétől első kézből tapasztalom a vállalatközi hálózatépítés erejét - analóg és digitális. Valódi, értékes, gyakorlatias tippek a változásmenedzsmentről, az első 100 napról egy új munkahelyen, az üzletfejlesztésről és a szakmai pitchekről - csak néhány példa Marie gazdag tapasztalataiból, amelyeket megoszthatok. Közös utunk céljait egy elvárásokat tartalmazó szerződésen keresztül strukturáltuk, és ezeket következetesen követjük a cserebeszélgetéseink során. Közbenső eredmény: egy új, eddig elképzelhetetlen gondolkodási dinamika!"
Marie (mentor): "Brendával dolgozni nagyon szórakoztató, mert ő is hasonlóan strukturáltan dolgozik, mint én, és a mentori kapcsolatunk a nagyon személyes párbeszéd mellett nagyon konkrét eszközök és módszerek megvitatására is kiterjed, amelyeket a gyakorlatban is alkalmazhat. Természetesen az is segít, hogy vállalati szervezetekben dolgozunk vagy dolgoztunk. A mentorálási év végén biztosan mindketten azt mondjuk majd: megérte, és szakmai barátok lettünk."
Tímea (mentee): „Silkével az első pillanattól megtaláltuk a közös hangot. Izgalmas, elgondolkodtató kérdéseket dob nekem, hogy strukturáljuk beszélgetéseinket. Olyan közeget teremtettünk, ahol merünk megosztani vezetői dillemákat és tapasztalatot, érdekel a másik perspektívája és gondolatai. Ez egy igazi partnerség! Kívánom, hogy mindenki találjon egy ilyen inspiráló, külsős szakmai támogatót a karrierje során“
Silke (mentor): “ Egy fiatal szakember mentorának lenni nekem is sokat ad. Különböző perspektívákat, betekintést a különböző vállalkozásokba és üzleti kultúrákba, valamint a mai generáció vezetőinek megismerését. Egy igazi win-win tevékenység“.
Krisztina (mentee): „Nagyon örülök, hogy csatlakozhattam a women@duihk mentorprogramához. Mentorom Ági, olyan tapasztalt és hiteles vezető, akivel nagyon hamar megtaláltuk a közös hangot és akinek tapasztalatára a kezdetektől tudtam támaszkodni. Az eddigi közös munka során Ági szakértői támogatást nyújtott az egyéni céljaim elérésében és azok kiértékelésében. Olyan tanácsokkal és útmutatásokkal látott el, amelyek hosszú távon is meghatározóak maradnak számomra. Ezen kívül, a program kivételes lehetőséget kínál a kapcsolatépítésre. Olyan sikeres női vezetőkkel találkozhattam, akik hasonló érdeklődéssel és célokkal rendelkeznek. Ezek a kapcsolatok nemcsak szakmai, hanem személyes szempontból is értékesnek bizonyultak “
Ágnes (mentor): „Nagyon örülök, hogy részt vehetek az idei mentoring programban mentorként! Krisztivel rögtön megvolt a kémia közöttünk, és már az első találkozásunkkor nekiláttunk a “munkának”. Az egyes alkalmakkor konkrét témákat beszélünk át, mint például személyes fejlesztési eszközök, karriertervezés és karrierutak, vezetői feladatok és kihívások, munka-magánélet egyensúlya. A mentorálás alapfeltétele a teljes őszinteség és a mentorált fókuszba helyezése. Találkozásaink során nincs tabu, mindenről lehet és kell is beszélgetni, szakmai és privát témákban is szívesen osztom meg tudásomat és tapasztalataimat, és cserébe rengeteget tanulhatok én is Krisztitől. Igazán jutalmazó élmény támogatni Krisztit a szakmai fejlődésében, úgy vélem, vezetőként alapvető kötelességünk a következő generációk támogatása, ezért külön köszönet a #duihk szervező csapatának, hogy lehetővé tették ezt a programot! “
Erika (mentee): „Az, hogy részt vehetek egy mentor programban, egy ajándék. Multinacionális cégnél elérhető coach, van tréner, de mentor nem mindenhol adatik meg. A mentorom bölcs anya, és egyben tapasztalt cégvezető is, aki elsősorban szakmaiságával vezet az adott helyzet megoldására, a ráutaló kérdések és szituációk mellett. Ez a mentoring program kiváló lehetőség önismeret fejlesztésére, az egészséges magabiztosság növelésére”
Hedvig (mentor): „A mentorprogramok sarkalatos pontja a mentor párok kijelölése. A mi esetünkben remekül működik a mentor és mentorált közötti kémia. Erikát tapasztalt vezetőnek ismertem meg, aki fontosnak tartja a folyamatos fejlődést, és aki törekszik arra, hogy egyre jobb vezetővé váljon. Számomra öröm vele a közös munka.“