HR-vezetők tapasztalatcseréje
A DUIHK és Tudásközpontja immár több mint harmincéves szak- és felnőttképzési tevékenysége során számos magyarországi vállalkozásnál követte figyelemmel és támogatta a személyzeti feladat- és felelősségkörök kiteljesedését, a belső oktatási rendszerek kialakulását. Hiszünk benne, hogy a jövőorientált HR szemlélet elengedhetetlenül szükséges a vállalati stratégia megalkotásakor, az öngondoskodó munkatársutánpótlás érdekében, valamint a versenyképesség megőrzése és a tevékenység fejlesztése céljából.
Szakmai programunk keretében ez alkalommal is a DUIHK tagvállalatai körében megismert jó gyakorlatokat, proaktív és eredményes megoldásokat szeretnénk megosztani. Ezáltal is ösztönözve minden magyarországi vállalkozást az emberi erőforrások még magasabb szintű elismerésére, azok folyamatos fejlesztésére. Ezen a téren a DUIHK Tudásközpontja egyedi képzési és tanácsadási szolgáltatásokkal, projektekkel áll a cégek rendelkezésére. Tanuljunk együtt!
A program:
1. Vállalatra szabott oktatási rendszerek jövőorientált és összehangolt kialakítása
- Duális képzési tevékenység a Schaeffler magyarországi telephelyein – Nagy Miklós, tanműhelyvezető, Schaeffler Savaria Kft. és Schaeffler Debrecen Kft.
- Ágazatfüggetlen HR Support kis- és középvállalatok számára – Salamonné Maráczi Erika, képzésfejlesztési szakértő, Német-Magyar Tudásközpont Kft.
- Kérdések és válaszok, szakmai diszkusszió
2. A munkatársak fejlesztése a betanítástól a vezetőképzésen át a tudásmenedzsmentig
- Új dolgozók sikeres betanításának személyi, szervezési és módszertani tényezői – Héder Sándor, mérnök, tréner, címzetes egyetemi docens
- A termelésben dolgozó vezetői szintek fejlesztési módszertana egy egyedi gépgyártó vállalatnál - Paulovicsné Petes Rita, személyzet- és szervezetfejlesztési szakértő, Körber Hungária Gépgyártó Kft.
- Kérdések és válaszok, szakmai diszkusszió
A szakmai program moderátora Borosné Huber Mária, a Német-Magyar Tudásközpont ügyvezetője.
Letöltések
Nagy Miklós előadása
Salamonné Maráczi Erika előadása
Héder Sándor előadása